Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2015. március 31., kedd

                           Spenótos tekercs sajtkrémmel

Én nem tudom ki hogy van vele, de már gyerekkoromban is szerettem a spenótot. Ez a jó szokásom megmaradt máig. A friss spenótnak párja nincs, alig várom hogy teremjen. A kis kertembe is vetek mindig néhány sort és szó szerint legelem. Csak úgy salátának, szendvicsbe nyersen eszem, hiszen a vitamintartalma így maximális. A zöld levelek rengeteg vasat, klorofillt rejtenek. Magas A és - C vitamin, magnézium és folsav  tartalma. Sorolhatnám még, de hát ez egy gasztro-blog. Maradjunk most a tekercsnél. 


Hozzávalók:

  • 15 dkg spenót
  • 5 tojás
  • 12 dkg liszt
  • 5 dkg kukoricakeményítő
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 4 dkg vaj
a töltelékhez:
  • 15 dkg spenót
  • 10 dkg piros Kaliforniai paprika
  • 30 dkg krémsajt
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • bors
Így készül:
Az összes spenótot megfonnyasztjuk a vajon. Lehűtjük, majd apróra vágjuk. A szétválasztott tojások sárgáját habosra keverjük, hozzáadjuk a spenót felét, lisztet, keményítőt, és sütőport. A fehérjéket egy csipet sóval habbá verjük és beleforgatjuk a spenótos masszába. Egy nagyobb tepsit(ami a sütőbe való) kibélelünk sütőpapírral és elsimítjuk benne a tésztát.
180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük. A meleg piskótát konyharuha segítségével feltekerjük, és hagyjuk kihűlni.
Elkészítjük a tölteléket. A krémsajtot kikeverjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, a spenót másik felével és a kockára vágott paprikával. Betöltjük a krémet a piskótába, majd feltekerjük, szorosan folpakba  csomagoljuk és két órára hűtőbe tesszük.




2015. március 30., hétfő

                                   Árpagyöngysaláta

Itt az ideje, hogy előtérbe kerüljenek a friss tavaszi ízek. Ötvözzük az üde salátát, vitamindús gabonával, a fehérjével teli sajttal, némi olajbogyóval, antibakteriális fokhagymával, és öntsük mindezt fel üdítő salátaöntettel.
Szinte minden összetevő szuper egészséges, igazi vitaminbomba!

Hozzávalók 4 főre:

  • 25 dkg árpagyöngy
  • 3-4 db paradicsom
  • 20 dkg bivaly mozzarella
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 15 dkg fekete olívabogyó
  • friss saláta
  • 1 citrom leve
  • bors
Így készül:
Az árpagyöngyöt előző este áztassuk be hideg vízbe. Bő sós vízben puhára főzzük, és hagyjuk kihűlni. A levét nem öntjük le, ebből lesz az öntet alapja. A fokhagymát összezúzzuk, a paradicsomot feldaraboljuk. Hozzákeverjük az árpagyöngyhöz, a bogyóval, salátával együtt, majd rátépkedjük a sajtot. Sózzuk, borsozzuk és rácsavarjuk a citrom levét.
Önmagában is finom, tápláló saláta, de akár a Húsvéti sonka mellé is kínálhatjuk.




2015. március 29., vasárnap

                               Húsvéti Kalácskoszorú

Készüljünk a Húsvétra. A kalács igazán méltó ünnepi sütemény. A tölteléket pedig sokféleképpen variálhatjuk. Meggy és marcipán, hm... igazán jó páros. Minek is ragozzam tovább, gyerünk dagasztani!

Hozzávalók 4 darabhoz:

  • 40 dkg liszt
  • 2 dkg élesztő
  • 1.75 dl tej
  • 4 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 5 dkg vaj
  • 1 tojás
  • csipet só
  • 15 dkg aszalt meggy
  • 15 dkg meggylekvár
  • 15 dkg marcipánmassza
  • 2 tojássárgája
  • 2 evőkanál tej
Így készül: 
Meglangyosítunk 1 dl tejet, amiben egy kevés cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A vajat megmelegítjük a maradék tejjel, hozzákeverjük a cukrot és vaníliás cukrot, a tojást, sót, majd az élesztős tejjel együtt a liszthez keverjük. Sima tésztát gyúrunk, és fél órára meleg helyen pihentetjük. A megkelt tésztát 8 egyenlő részre osztjuk, kinyújtjuk kb: 30 cm hosszú, 10 cm széles csíkokra. Megtöltünk 4- et a meggylekvárral és aszalt meggyel, 4- et pedig marcipánnal. Csavarjuk fel, majd fonjuk össze a párokat. Koszorúvá formázzuk őket, majd sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A két tojássárgáját kikeverjük a 2 kanál tejjel, és lekenjük vele a koszorúkat. 10 percig pihentetjük, és 190 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütjük.




2015. március 26., csütörtök

                                        Csokis tekercs

Csak egy kis csupa csokis bűnbeesés. 


Hozzávalók a piskótához:

  • 5 tojás
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg liszt
  • 2 ek. kakaópor
a krémhez:

  • 15 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 6 dkg kakaópor
  • 1/2 narancs héja
  • 1 dl víz
a sziruphoz:

  • 1 dl víz
  • 3 ek. cukor
  • 1/2 narancs héja
A tojások fehérjét a cukorral habbá verjük, majd a sárgáját beleforgatjuk. A kakaót a liszttel összeszitáljuk és a tojásokhoz keverjük. Sütőpapírral bélelt tepsin elkenjük a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt megsütjük. Még melegen konyharuhában felcsavarjuk, és hagyjuk kihűlni.
A szirup hozzávalóit felmelegítjük, majd hagyjuk kihűlni. A krémhez a vaj felét a cukrot és vizet felmelegítjük.
A kakaót, narancshéjat hozzákeverjük, felforraljuk és kihűtjük. A kihűlt krémet felhabosítjuk a vaj másik felével. A piskótát meglocsoljuk a sziruppal, megtöltjük a krémmel és feltekerjük.



2015. március 23., hétfő

                            Joghurtos csirkekuszkusz 

Bizony itt az ideje a könnyebb hangvételű ételeknek. Eljött a tavasz, és hipp-hopp itt a nyár is. Ketten vagyunk lányok a családban, oda kell figyelnem mit eszünk a rövidnadrágos szezon előtt, és alatt. Kipróbáltam hogy állnak össze, a csirke, joghurt és kuszkusz. Jól, nagyon jól.

Hozzávalók:

  • 1 db csirkemell filé
  • 2,5 dl natúr joghurt
  • 4 ek. kuszkusz
  • 15 dkg vegyes zöldség 
  • 1 tojás
  • bors
A zöldségeket enyhén sós vízben félpuhára főzzük. A húst felcsíkozzuk, összekeverjük a joghurttal és zöldségekkel. Sózzuk, borsozzuk. Hozzákeverjük a kuszkuszt és a tojást.
Egy formát kivajazunk, és beszórunk zsemlemorzsával, majd belekanalazzuk a húsos masszát. 180 fokon 40 percig sütjük.






2015. március 22., vasárnap

                                  Zöldbabos körtesaláta

Egy régi újságban találtam a receptadó ötletet. Picit átvariáltam, bár valószínűleg az eredeti formában is tökéletes lett volna. Olyan harmóniában vannak az ízek ebben a salátában, hogy azt sosem gondoltam volna. A sós az édes és a savanyú jelenléte csodálatos összhangban van. Kimondom bátran: az életben nem ettem ehhez foghatóan finom salátát!

Hozzávalók 4 személyre:

  • 30 dkg burgonya
  • 30 dkg zöldbab
  • 3 db körte
  • 10 dkg Fekete erdő sonka
  • 2,5 dl natúr joghurt
  • 2 ek. almaborecet 
  • cukor vagy édesítő
  • só, bors
Így készül:
A burgonyát megfőzzük héjában, enyhén sós vízben. A babbal hasonlóképp járunk el, majd leszűrjük. A burgonyát lehűtjük, meghámozzuk és felkockázzuk. A sonkát felcsíkozzuk, és a körtét cikkekre vágjuk. Tálba tesszük a zöldségeket és a gyümölcsöt. Összekeverjük a joghurtot az ecettel, cukorral, sóval és borssal, majd ráöntjük a salátára. Szervírozzuk ízlésünk szerint.





2015. március 19., csütörtök

                                                   Sajt medvehagymával

Egy ideig a medvehagyma bűvöletében fogok élni- amíg le nem terem. Ha fel van kapva, ha nem, az tény hogy szuper növény. Változatosan lehet felhasználni, ezért amiben csak lehet ki is próbálom. A Ricotta jellegű sajt gyakran készül nálam, hisz könnyű és gyors az elkészítése. Ami viszont a legfontosabb, a jó házi tej.
Ha nem jutunk hozzá, akkor a lehető legmagasabb zsírtartalmú tejet válasszuk. Többször is elkészítem a szezon alatt, még az idén is.

A hozzávalók és eszközök megtalálhatók a " házi sajt gyorsan, érlelés nélkül, csilivel és újhagymával" című bejegyzés alatt: itt
A csili és újhagyma helyett, 8-10 levél medvehagymát aprítunk fel, és keverünk a sajtunkhoz.