Ötvösmorzsák...avagy az első nagy lépés az életemben.
Rövid történet, hogy is kezdődött az első áhított csoda, ami megvalósult az álmaimból.
Az én Drága Nagypapám dunai hajóskapitány volt. Sajnos ő már rég nincs közöttünk, de amíg hajózott, addig nekem csodás nyaraim voltak. Szinte az egész vakációt a Dunán hajózva töltöttem szeretett nagyszüleimmel, unokatestvéremmel, a matrózzal és persze annak gyerekeivel.
Sok csodás élményem volt, ezt ugye mondanom sem kell. Persze sok borsot is szórtunk a Mama orra alá, mert hogy természetesen nem hagyta egyedül soha nagyapámat, vele együtt utazott.
A sok játék mellet, "ékszereket" alkottam a lányoknak. Hogy miből...a papa bitang vastag damiljaiból. Természetesen ennek nagyon örült. De amikor látta, hogy mennyire elvagyunk, nem szólt egy szót sem.
Ez volt a kezdet. Talán tíz éves lehettem, de tudtam már akkor, mi leszek ha nagy leszek.
Később, amikor nagy lettem, nem is hagytam veszni az álmomat. Sok év eltelt azóta, de néhányat azért lefotóztam a kedvenceim közül.
Sajnos túl sok a sorozatgyártás, az egy "kaptafáravaló" ékszergyártás. Viszont amikor elkap az alkotás heve, készül néhány morzsa a műhelyemben.
Ezüst gyűrű, a tenger által csiszolt üveg kombinálásával. Lesz még néhány hasonló az ezüst-üveg családból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése