Emlékszem, gyerekkoromban ki lehetett volna a világból kergetni a sóska főzelékkel. Nem vagyok válogatós, de sem az óvodában, sem pedig a napköziben nem voltam hajlandó megenni.
Olyan édesen készítették, hogy számomra ehetetlen volt. A nagymamám is készítette, de ő levesnek. Hiába kérlelt, kóstoljam meg, nem voltam rá képes. Telt-múlt az idő, és én már a lányomat hordtam a pocakomban, és egyszer a mamánál isteni illatok szálltak a konyhából. Sóskalevest főzött a drága, és addig kínálgatta, míg csak megkóstoltam. Hát köze nem volt a menzás szörnyűséghez. Azóta is imádom, és készítem úgy ahogy annak idején Ő.
Hozzávalók:
- Kb. 1 kg friss sóska
- 2 ek. olaj
- 1 ek. liszt
- 3 dl tej
- 4 dl víz
- só
- 1 ek. cukor
- 2 db tojás
A sóskát szárától válasszuk le, és jól mossuk meg. A felhevített olajon fonnyasszuk, pároljuk meg és vagdossuk apróra. Szórjuk rá a lisztet, Öntsük fel a tejjel és vízzel, sózzuk, cukrozzuk.
Forraljuk, majd a tojásokat verjük fel és csorgassuk villa segítségével a levesbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése