Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2014. május 18., vasárnap

                             Süllő tejszínes mártásban


Talán az utolsó süllőt pecáztam ki a fagyasztóból, és elfogyott. Viszont apa azt mondta, hamarosan vége a tilalomnak és újra lehet " menni a halra ". Nagyobbacska halacska ez a mostani, sütni nem szerettem volna, valami szaftos mártást képzeletem a halam mellé.

Hozzávalók:

  • Kb. 80 dkg tisztított, felszeletelt hal hús
  • liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dl főzőtejszín
  • 1/2 citrom héja
  • 2 szál kapor
  • 3 gerezd fokhagyma
  • bors
  • nagyobb csipet sáfrányos szeklice
Így készül:
A halszeleteket sózzuk be, majd forgassuk meg lisztben. A vajon pirítsuk meg mind két oldalát, majd vegyük ki egy tányérra . Öntsük a tejszínt a fennmaradt zsiradékra, dobjuk bele a csíkokra vágott citromhéjat, a szeklicét, a felaprított kaprot,a fokhagymát. A sáfrányos szeklicét itt most színezésre használjuk, az íze nem domináns, de kellemesen megszínezi a mártást. Sózzuk, borsozzuk és amint felforrt, tegyük bele a halszeleteket. Szép lassan főzzük, így is maximum 10 perc alatt elkészül.
Tálaláskor díszíthetjük citromhéjjal, és a szeklicével is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése