Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2016. január 7., csütörtök

                                        Spenótos penne




Annyira de annyira vágyom a könnyedebb ételekre, ami természetes is a sok nehéz ünnepi finomság után.
Most jön csak igazán jól a nyáron fagyasztóba rejtett zsenge spenót.
Nincs is párja a zsenge spenótnak, mindenhogy szeretem. Nyersen, párolva, főzeléknek,egyaránt jöhet.
Ezen a napsütéses téli napon, igazán üdítő látvány volt a tányéron a harsány zöld levél.


Hozzávalók 4 főre:

  • 1 doboz Barilla penne tészta
  • 40 dkg fagyasztott spenót
  • 5 dkg Kolozsvári szalonna
  • 2.5 dl sűrű főzőtejszín
  • 2 ek. tejföl
  • 4 gerezd fokhagyma
  • bors




Így készül:
A tésztát sós forrásban lévő vízben kifőzzük. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk,és serpenyőben pirosra sütjük. Ebbe tesszük az időközben fagyasztóból kivett és felengedett spenótot.
Sózzuk, borsozzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Addig főzzük, míg a spenót már megpuhult, ekkor hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a tejszínt. Összeforraljuk, és már kész is.
A tésztával tálaljuk.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése