Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2015. november 2., hétfő

              Minitorták fügelekvárral és égetett cukorral 
                                     II. blogszülinapra






Igazából az első bejegyzésem a születésnapom napjára készült el, de nem akkor osztottam meg. Így most a második blogszülinapra időben került sor, még akkor is, ha az utóbbi időben nagyon kevés időm jut konyhai alkotásra.
Ennél a süteménynél a tavaly készített fügelekvárt használtam ízesítésnek, és égetett cukorral bolondítottam meg.

Hozzávalók:

  • 30 dkg finomliszt
  • 22 dkg cukor
  • 25 dkg olvasztott vaj
  • 4 tojás
  • 6 evőkanál fügelekvár
  • 8 evőkanál kakaópor
  • 1 tasak sütőpor
  • égetett cukor
az égetett cukorhoz:
  • 10 dkg kristálycukor
A cukrot közepes lángon folyékonnyá olvasztjuk, majd zsírpapírra öntve hagyjuk kihűlni.


Így készül:
A száraz anyagokat összekeverjük, hozzáadjuk a vajat, tojásokat, a fügelekvárt és az apró darabokra tördelt égetett cukrot.
Közepes tepsit sütőpapírral kibélelünk, és ebbe kanalazzuk a masszát.
175 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük. Azért tűpróbával ellenőrizzük, megsült-e a sütemény.
Mikor kihűlt a tészta, közepes méretű szaggatóval kis tortákat szaggatunk.
Díszíthetjük friss fügével, és égetett cukorral.




1 megjegyzés: