Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2014. június 23., hétfő

                                   Málnás-dinnyés torta

Még mindig porondon van a málna. Miért is ne készítenénk belőle mindenféle jót, főleg ha előtte már degeszre tömtük a hasunkat belőle.

Hozzávalók:

  • 15 dkg darált mézes omlós keksz
  • 15 dkg durvára darált dió
  • 20 dkg olvasztott étcsokoládé
  • néhány ek. málna- vagy eperlekvár
  • 1/2 kisebb sárgadinnye
  • 50 dkg mascarpone 
  • 4 ek. porcukor
  • 1 nagyobb citrom leve és héja
Így készül:
A kekszet és a diót keverjük össze, és forgassuk össze az olvasztott csokival. Nyomkodjuk a masszát egy 20 cm átmérőjű kapcsos tortaformába úgy, hogy az oldalán legyen egy kis perem. Tegyük hűtőbe míg megszilárdul. A krémsajtot keverjük ki a cukorral, a citrom levével és héjával, majd rusztikusan kenjük a formába. Legalább 2 órára tegyük vissza a hűtőbe. A lekvárt melegítsük fel, forgassuk meg benne egyenként a málnaszemeket, a dinnyét csíkozzuk fel, és rakosgassuk a gyümölcsöket a krémsajt alapra , azután szórjuk meg kevés citrom héjával.
Távolítsuk el a tortaformát, és tálaljuk cikkekre vágva.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése