Aranymorzsa

Legjobb receptes blogok

2014. május 1., csütörtök

                                    Krémes kocka

Mindjárt nagyobb kedvem van édességet készíteni, ha dicséret követi a család által elfogyasztott süteményt. Az igazat megvallva, ritkábban készül a boszorkánykonyhámban édes, krémes sütemény vagy tortaféle. Pont ezért kihívás is, azt viszont szeretem.

Hozzávalók a tésztához:

  • 6 db tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 2 tk. sütőpor
  • 3 dkg kakaópor
  • 15 dkg liszt
a krémhez:

  • 5 dl tej
  • 4 ek. liszt
  • 2 db tojássárgája
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
a mázhoz:

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 12.5 dkg vaj
Így készül:
A tojásokat verjük habosra a cukorral. Szitáljuk bele a sütő- és kakaóporral elkevert lisztet. Öntsük egy sütőpapírral bélelt 25×30 cm-es tepsibe, és 180 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig. 
A krémhez a tejet forraljuk fel a liszttel. Vegyük le a tűzről, keverjük bele a tojássárgákat. Hűtsük ki, közben a porcukrot keverjük ki a vajjal, majd a kettőt keverjük össze.
A tésztát keresztben vágjuk ketté, töltsük meg a krémmel, keveset tegyünk félre a díszítéshez, és tegyük hűtőbe legalább két órára.
Olvasszuk meg gőz felett a csokit a vajjal és kenjünk a sütink tetejére. Mikor megdermedt, kockázzuk fel, és díszítsük.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése